Egy nagyobb méretű tárgyalás, előadás esetén felmerülhet a kérdés, hogy vajon mindenki kellőképpen fogja-e hallani a beszédet. Általában egy tárgyaló méreteit tekintve kisebb, maximum 20 főt befogadó helyiségeket értünk, amiket találhatunk nem kis számban a egy jó tárgyaló kereső honlapon. Ezek a szobák úgy vannak kitalálva, hogy az a pár személy jól hallja és lássa a prezentációt. És bizony nagyon sok esetben inkább ez a jellemző, hogy a megbeszélésen csak pár ember vesz részt, akik majd az alattuk dolgozó embereknek továbbadják az információt, vagy utasítják őket az elhangzottak szerint. Az ilyen tárgyalókba nem igazán van szükség hangosításra, mivel a hang nem száll el a semmibe, kikerülve azt a pár embert. Gondoljunk csak arra, amikor az iskolában a tanárnak túl kellett kiabálni azt az egy osztálynyi, körülbelül 30 gyerek zsivaját. Sikerült neki, és ha szerencsések vagyunk egy cég vezetőségének tartott megbeszélésen jó reménységgel nem lesz kiabálás.
De megeshet olyan ülésezés is, amikor már 100 embernek kell beszélnünk, és elképzelhető, hogy ilyen-olyan zajok beszűrődnek, mondjuk egy tetőtéri teraszon, amik zavarják a hang elérését a célközönségig.
Ezért, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy képesek vagyunk mindenki számára hallhatóak lenni, akkor beszéljünk a tárgyaló bérléskor a hangosítás lehetőségéről is.