Kerüld el a cégalapítás során felmerülő veszélyeket!

Mint minden területen az életben, így a cégalapításban is előállhatnak csapdák vagy belefuthatunk olyan helyzetekbe, személyekbe, amelyek nem a javunkat akarják. Ezért pedig rendkívül fontos észnél lenni és bölcsen mérlegelni a lehetőségeket, illetve az elénk helyezett ajánlatokat.

A cégalapítás egy gyönyörű dolog és nagyon érdekes, ahogy ez létrejön. Azonban, mint ahogy az óceánban is vannak cápák, így az üzleti szférában is vannak szereplők, akik a mások kárából húznak hasznot. Persze ez nem jelenti azt, hogy senkiben sem szabad megbízni, viszont arra figyelni kell, hogy ne váljunk a becsapós marketing dumáknak az áldozataivá. A cégalapítás esetében pedig a különböző cégirodák, könyvelők vagy ügyvédek próbálhatnak minket tőrbe csalni.

Ami az ilyen személyekre jellemző, hogy majdnem bármit megígérnek, amitől őket fogjuk választani, attól függetlenül, hogy ennek hatására bajba kerülhetünk. Például, ha azt állítja valaki, hogy a cégalapításnak a költségeit nem szükséges már az elején lerendezni, hanem akár évek múlva is ráér ezzel foglalkozni. Ígéretes szép szavak ezek, melyek kedvezőnek is tűnhetnek, viszont egyből veszélybe sodorhatják a céget. Mint ahogy az a javaslat is, hogy a könyvelőre is később kell majd hagyatkozni, meglehet oldani a dolgokat nélküle is hosszú ideig. Tisztázni kell, hogy ez rendkívül téves állítás és a cég megfelelő működéséhez elengedhetetlen egy tisztességes könyvelő.

Akik ezeket és ezekhez hasonlókat hangoztatnak a cégalapítás során, csupán arra mennek rá, hogy őket válasszuk és megkapják a pénzüket mindenáron. Ezeket viszont messziről kerülni kell és érdemes mindent tisztességesen megoldani, hogy valóban értékes legyen a vállalkozásunk.